2. rész: Amikor a körkarám eseménytelenné válik
Terelő napló - 2. alkalom
Újra itt. Megint hideg van és a metsző szél sokkal áthatóbb a semmi-sincs-rajta pusztaságon. Mégis jóleső érzéssel tölt el a tanya miliője, a vagy 70 tyúk szaladgálása körülöttünk – Lizi már nem is reagálja le, ha közvetlen mellette kezd kapirgálni a hóbortos szárnyas.
Ma másik kutyus is jelen van. Neki ez az első alkalom, így a rövid elmélet után, ami nekünk ismétlés, mert az a tudás felmenője, mi mutatjuk be a gyakorlatot a körkarámban. És láss csodát! Lizi megértette, hogy hol jobbról, hol balról kell kerülnie, attól függően, hogy én a haladási szándékomnak megfelelően mit jelzek neki. Na persze, a sikerhez az is kellett, hogy én megértsem, hogy a haladási szándékomat hogyan hangoljam össze a kutyának való jelzéseimmel. Akció-reakció kérem szépen, és a dolgok összesimulnak! :)
Elég sokáig vagyunk bent, és döbbenten tapasztalom, hogy tök jól bírom! Semmi levegő után kapkodás, semmi "közelharc" a birkákkal. Az én higgadtabb, határozott(abb) jelzéseim nyugodtabbá teszik a kutyát, mely által a birkák is kevésbé stresszelnek, mely által a kutya is nyugodtabb, mely által én is higgadtabb maradok… és így tovább. Ha van ördögi kör, vajon mi az ellentéte?
Jóleső megelégedéssel töltjük pihenőnket, mialatt a másik gazdi dolgozik, szintén 'A' típusú kutyájával /lásd: első rész/. Némi részvéttel fűszerezett öntudatos mosollyal nyugtázom, amikor az erős férfi kezeivel T betűt formázva kezd könyörögni a pihenőért, mert már a szavak megformálására sem maradt elég levegője…
Második menetben már azon dolgozunk, hogy a kutya akkora távolságot tartson a birkáktól, amivel a lehető legkevésbé stresszeli őket. A terelés alapvető feltétele a gazdi-kutya-és igen: a birkák közötti kölcsönös tisztelet megléte! Ha túl közel kerül az eb, jön a 'fekszik' vezényszó. Egész jól működik. Sőt! Olyannyira jól, hogy gyakorlatilag egy laza sétává válik a körkarámban való mozgásunk. Megyek, a birkák követnek (eszük ágában sincs tolni engem, mint előzőleg), Lizi pedig a jelzéseim szerint tartja a meghatározott vonalat és irányt – azaz terel.
"Ez az a pont, ahol a körkarám már eseménytelen, következő alkalommal külső pályára megyünk!" – hangzik a szó a szakember szájából és mi büszkén-boldog vigyorgással hagyjuk el a terepet.